Nehéznek, de eredményesnek bizonyul a tranzit foglalkoztatásra tett kísérlet

A KézenFogva Alapítvány TÁMOP 1.4.3 „FEFI – Fogyatékos Emberek Foglalkoztatását Fejlesztő Inkubátorház és vállalkozási központ” című projektjének keretében 2013. május 31-ig 15 fő elhelyezését vállalta a nyílt munkaerő piacon, ún. tranzit foglalkoztatás keretében. Mint ahogyan arról korábban írtunk, az ilyen típusú foglalkoztatás keretében a fogyatékos, illetve megváltozott munkaképességű személyeknek (miután részt vettek a munkára felkészítő képzésen) 6+6 hónapon keresztül kell biztosítanunk munkahelyet a nyílt munkaerő piacon, különböző, egyénre szabott munkakörökben (pl. kertész, építkezési segédmunkás, konyhai kisegítő, telefonos értékesítő, adminisztrátor, takarító). A projektben elvállalt indikátorok szerint hosszú távú célunk, hogy a tranzit munkavállalókat az első fél év elteltével az adott munkaadójuk foglalkoztassa tovább, újabb minimum fél éven keresztül. Ez igen nehéz feladatnak bizonyult, de 1-2 kivétellel minden esetben megvalósult a továbbfoglalkoztatás ugyanazon a munkavégzési helyszínen. Amennyiben valamelyik nyílt piaci cég nem tudja vállalni a továbbfoglalkoztatást (ennek leggyakoribb oka az anyagi erőforrások hiánya), más munkahely után nézünk, ám a jelenlegi gazdasági környezet nem nagyon kedvez az ilyen típusú személyek felvételének. A legtöbb cég erőforráshiánnyal küzd, vagy még nem elég nyitott a fogyatékos munkatárs fogadására. Ennek a közegnek a befogadóbbá tétele érdekében érzékenyítő tréningeket tartunk a nyílt piaci munkáltatóknál, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek.

Sz. László volt az első (enyhe értelmi) fogyatékos munkavállaló, aki bekerült a tranzit foglalkoztatásba, így az első, akinek megvalósult a tovább foglalkoztatása. Egy faipari cég az első fél év után újabb hat hónapon keresztül vállalta, hogy Laci munkaadója lesz, s ez az időtartam még tovább bővíthető a foglalkoztató elégedettsége és az anyagi háttér fennállása esetén. Laci faipari segédmunkásként dolgozik a cégnél, február óta, miután ő is részt vett a 9 hetes munkára felkészítő képzésen. Munkavégzését, a munka során felmerülő kérdések, problémák megoldását mentorok segítik: egyikük a KézenFogva Alapítvány munkatársa, a másik pedig egy a cégnél dolgozó „belső mentor”, helyi segítő. Amennyiben szükség van rá, a folyamatba pszichológus is bevonható, de a kéthetente megrendezésre kerülő munkavállalói klub is kiváló fórumnak bizonyul a munkavállalással kapcsolatos kérdések, érzések, gondolatok ventillálására, közös feldolgozására.